Utazás, érkezés :

Panama város már megérkezésemkor tartogatott számomra néhány furcsaságot. Arra már felkészültem, hogy tudjam a hostel nevét és címét, mert anélkül nehezen engednek be (ezt egy korábbi utamon megtapasztaltam, ahol 40 percnyi győzködés hatására engedtek be Grenadára foglalt szállás hiányában.).

A következő "érdekesség", vagy gazdasági megfontolás a taxisok érdekében, hogy van ugyan helyi járat a városközpontba a repülőtérről, de kártya kell hozzá, amit nem lehet a reptéren megvenni. A taxi 30$. Persze nem tetszett első olvasatra, de nem is lett így :). Mert a világ picike, még akkor is, ha messzire utazol. A repülőgépen 3 magyarral találkoztam. Jobban telik sokkal az idő, amikor van kivel beszélgetned és megannyi párhuzamosságot tudsz felfedezni, kortól, nemtől függetlenül. Mindegyikünk kicsit más utazást szervezett: családlátogatás, 10 napos túra főleg Panama Darien dzsungelében elektromosság és térerő nélkül, és az én körtúrám. Szóval 3-an kerestünk végül taxit. Hiába mondtam én angolul a sofőrnek, hogy tudom a hivatalos árat, ami 30$, közölte, hogy 30$, ha egyedül vagyok. A tarifa aszerint is változik, hogy mennyien vagytok. :). Végül 35 $-ért bevittek minket. 

Panama város:

Már itthon lefoglaltam egy éjszakára szállást Casco Viejo negyedében. Ez a régi városrész. Pár évvel ezelőtt még itt is bandaháborúk dúltak. Majd elkezdték kipucolni a kerületet és bulinegyed félét létrehozni. A hostel úgynevezett party hostel volt, melynek áldásos hatását füldugóval próbáltam ellensúlyozni. A jetlagem miatt 11-kor már alig bírtam ébren maradni. A 3. estére jutottam addig, hogy 2 sör után 10 percre lemerészkedtem a buliba is :). Mindig ilyen nálam az utazás eleje. Idő kell mire felveszem a  hely rezgéseit, mire leteszem az itthoni létet és átállok utazó üzemmódba. Panama város nekem erre tökéletes volt. A régi városrész a felújított épületeivel és a romos házaival, falfestményeivel, tető bárjaival, 28 fokos esti hőmérséklettel kicsit a szívembe lopta magát. Még a halpiac is, ahol először félve ettem a rákot, de másodszorra a halat már nagyon bátran pusztítottam el. Jótanács: ne menj be a halpiac pavilonjai közé, a szag nem fogja meghozni az étvágyad. Casco Viejo és a halpiac közötti területen egy nem épp bizalomgerjesztő gettó féle húzódik. Ez volt egykoron a kínai városrész. Vicceltem vele hogy látogassuk meg azt a részt is, de bevallom nem lett volna hozzá bátorságom. Pedig a panamaiak alapvetően kedvesek. Nem mindig beszélnek angolul, de segítenek. A helyi járatokhoz például elkísértek. 2 egyetemista elkísért busz kártyát venni, majd a megfelelő buszmegállóba feltettek egy buszra. Visszafelé kézről kézre adtak a buszmegállóban a panamai nők, és mindig volt valaki aki jelezte hol száljak le. Nem beszéltek angolul, én meg nem beszélek spanyolul. A buszvezető helyes kis kitérőt tett, hogy minél közelebb tudjon vinni a halpiachoz,amit az egyik kedves utas fordított le neki. Szívembe lopták magukat. 

Tele van Panama Husky jellegű kutyákkal, melyet nem teljesen értettem a 30 fok melegben :).

Gatun tó: 

Már itthon kinéztem két napi túrát, de a neten drágának találtam őket. Gondoltam helyben majd lesznek legalább olyan jó, de olcsóbb ajánlatok. Hát nem igazán lettek. Viszont a két túrát egy napon letudtam. A Gatun tavat akartam megnézni valami csónakos kirándulás keretében és egy indián falut meglátogatni. Az irodában hosszas kérdezgetés után (egymást is kérdezgették, mert nem tudták a választ :)) kiderült számomra, hogy az indián falvak a Gatun tó partján fekszenek. Ha Panamai indiánokról olvasol és nézel képeket, ők igazából Darien dzsungeleiben élnek elszigetelt falvaikban. Mivel 2 újdonsült magyar utazótársamtól megtudtam, hogy Darien határa 6 órás busz útra van, így számomra egyértelmű volt, hogy ezek más indiánok lesznek. (Az utazási irodásoknak nem volt az :)) A második irodában, ahol kicsit felkészültebbek és olcsóbbak voltak, találtam egy napi programot, mely pontosan azt kínálta amit akartam. 

A túra egy 1,5 órás autós út után a tóparton folytatódott. Megérkezett a hajónk, felszálltunk és irány a majmok szigete. 3 kis szigetnél kötöttünk ki, melyből kettőn a majmok olyannyira hozzá vannak szokva a túristákhoz, hogy feljönnek a hajóra. Ennek köszönhető ez a pár igazán jól sikerült kép. A Geoffroy-tamarint háziállatnak is tartják. Picike majom ijesztő ábrázattal :). 

A 3. szigetnél alig lehetett látni a majmokat. Levelekkel táplálkoznak, ezért a fa tetején tartózkodnak. Viszont később hálás voltam a csónak vezetőjének, hogy elkezdte bőgetni a motort, amire a majmok válasza jött. Ezzel a hanggal többször találkoztam később és így nem ijesztett halálra. :)

És jött a várva várt indián falu. Vezetőnk elmondta, hogy az indiánok még a Panama csatorna építése előtt települtek ide Darienből. Ez kicsit megnyugtatott, hogy nem a turisták kedvéért hozták létre az egészet. A műsor és az öltözet a mi kedvünkért volt. Olyan hamis szagú falulátogatás, ami minden ilyen helyen van, de pár érdekes részletet sikerült megtudnom, így összességében nem rossz szájízzel ért véget ez a nap.

A dzsungelben megmutogattak pár érdekes növényt és "túlélési" tippet: azt a növényt, bogyót edd meg, amit az állatok is megesznek. Ha a növény köré le van hullva a termés az jó eséllyel mérgező. A dzsungel titkos vízforrását egy fa adja, mely kong a benne eltárolódott víztől. Érdekes kis szobraikat Tagua dióból faragják. Ezt nevezik növényi elefántcsontnak is. A nők gyöngyöket fűznek. A minták ősiek, a gyöngyök újak. Régebben magvakat, saját gyártmányú gyöngyöket használtak. A festékeik továbbra is természetes alapúak, a képen látható ruhákat maguk festik, azonban a textil külföldről érkezik. :) A nők az autentikus öltözetüket kiegészítették melltartóval. A turizmus "virágzása" előtt ez nem képezte öltözékük részét, de egyre kellemetlenebbül érezték magukat a faluba érkező látogatók miatt, így mindannyian eltakarták magukat. 

Az indiánok nem szőrösek. De szinte egyáltalán nem. Ennek a titkát is elárulták. 

Ennek a fának a kérgéből és egyéb növényekből készítenek főzetet, mellyel beborítják az egész testet tinédzser korukban, és ez leállítja a szőrnövekedést. Vezetőnk, aki nincs a képen, cseppet sem volt már serdülőkorban, de szőr, az nem volt rajta :).

Zseniális, újabb lehetőség nekik, hogy pénzt keressenek :). 

A falu egy ideig nem turizmusból élt. Mikor az amerikaiak átvették a Panama csatorna építését és felügyeletét, felfedezték az indián falvakat. Hamar kiderült hogy mekkora ismeretanyaggal rendelkeznek a dzsungelről és a túlélésről. Így megkötötték az alkut: az indiánok maradhattak a területen, ha tudásukat átadták és folyamatosan képezték az ide érkező katonákat a dzsungelben történő túlélésre. Az amerikaiak távozásával új kereseti lehetőség után kellett nézniük, ekkor kezdődött a turizmus. A faluból páran a közeli településeken dolgoznak.

Végezetül egy két kajmángyerek, akik óvatlanul épp az utunkba esve napoztak :).