Nehezen kezdtem neki az újabb Costa Ricai kaland leírásának. Elárasztott a munka, kicsit kimerültem. És tudjátok mi segít most? Az hogy minden második nap látok egy akciós repülőjegyet oda, ami arra sarkall, hogy tovább inspiráljak másokat: Azokat az élményeket írjam le, ami miatt nem bántam meg az, hogy elmentem oda és megosszam veletek, örülök annak, hogy a belső hangomra hallgattam és nem a blogoknak hittem, akik arról írtak, hogy nem egy latin amerikai temperamentumú ország és hogy csak a kényelmes amerikai túristák járnak oda. Meg kell jegyeznem, részben igaz ez is, de annyi más is! Én inkább az annyi mást emelem ki.

Az egyik mondásom, hogy egyedül elmegyek a világ másik végére, de egy erdőbe nem. Olyan túraútvonalakon, amin sokan járnak, vagy ismerem elindulok egyedül is. De valahogy szeretek másokkal az erdőben sétálni. Akik ismertek, most biztos kicsit meg is lepődtök ezen. A munkás hétköznapokban sokszor megyek szervezett, egy napos bakancsos túrákra. Van pár tapasztalatom ezen a téren, de erről majd egy másik blogbejegyzésben írok. Itt csak annyi a lényeg, hogy ismerem a napi túrák "tematikáját" és árfekvését, ami 9 - 13 ezer Ft között változik. Amiben benne van az utiköltség és a túravezetés. 

Az egyik túraközpont Monteverde, de mint tudjátok, én ott csodás fikusz fákat másztam és amit nem tudtok, éjszakai állatlesre mentem. Csendben jegyzem meg, az az egy volt, ami szerintem nem érte meg.

Így túrázásra maradt a transzferrel alig 3 órára levő La Fortuna. Nem duzzogtam azért ezen sokat, mert itt több vulkánt is meg lehet mászni.

A hostelben a lakótársak buzdítottak, hogy simán lehet egyedül túrázni, ki van építve az ösvény és úgyis lesznek a kiindulópontnál magányos harcosok, akikhez csatlakozhatok. Nem győztek meg. Végigjártam az irodákat és a 3. hely után rájöttem, hogy mindenki ugyan azt ajánlja. Választanom kellett a quados vagy gyalogos Arenal vulkán, vagy a gyalogos Cerro Chato túrák között. Mivel neten utána néztem és sokan ajánlották a harmadikat, így lefoglaltam a hostelben másnapra egy napi túrát. Az ára 65 $ (kb 17 ezer Ft) volt, ami az itthoni napi túrákhoz hasonlítva kicsit drága. De vajon a nap végén is így gondoltam? Tipp? 

Kilométer és magasság adatokkal nem tudok szolgálni. Az egyikkel azért nem, mert nincs lépésszámláló a telefonomban. Nagy hiba! Következő útra kütyümániás leszek. A másikat meg a képen látható okok miatt nem tudom. 

8 órakkor a hostel előtt egy közepes busz vett fel, melynek üléseit nejlon zacskók borították. Nem is értettem, de nem akadtam fent rajta, inkább választottam egy helyet. Majd a két túravezető srác, helyiek mindketten, végignéztek a lábainkon és javasolták, hogy a futócipőket cseréljük át túracipőre, már ha van. Én abban indultam, de lakótársam nem. És hidjétek el, nagyon hálás volt napközben, hogy ezt a cserét megtette. És azért is hálás volt, hogy reggel szóba elegyedtem vele és elmondtam hová megyek. Ő nem tervezett aznapra semmit, kb 2 perc alatt győzte meg magát arról, hogy velem tart. Tudok szimpatikus és kedves is lenni.

Kb 20 perces út után értünk a nemzeti park bejáratához, ahol aláiratták velünk, hogy saját felelősségre veszünk részt a túrán és meg kellett adni az értesítendő személy nevét. Nem az iroda kérte ezt, hanem a nemzeti park. Ez pl nem megszokott mifelénk. Majd megkaptuk a szines karszallagunkat, mint amit itthon a fesztivalokon, koncerteken kapsz. Ez elterjedt az egész világon. És a csoportok más szinűt kaptak, legyen miről felismerni egymást. Na meg a túravezetőinknek minket. Heti 5 nap vezetnek túrát. Bármennyire is jó az arcmemóriájuk, kétlem hogy meg tudtak volna mindenkit jegyezni. 

Indulhatott a túra. És én az első 20 percben azt hittem belehalok. Még nem a szépségbe, hanem a páratartalomba. De átlendültem a nehézségeken és ilyen csodák vártak.

Ez egy igazán nehéz túra. Kúszva mászva jutottunk fel a kráter szélére, majd ereszkedtünk le hasonló módon a kráter tóhoz. A bátrabbak úsztak egyet, én eközben a túravetezővel próbáltam az egyik lány hátán lévő tetoválást megfejteni. Egy meztelen fekvő nőre támadt rá két tigris, miközben egy levegőbe lógó puska szegeződött a fejének. Nem tudtuk értelmezni és nem mertük megkérdezni tőle, hogy mire gondolt a művész vajon.

Azt eddig nem is írtam, hogy kaptunk ebéd pakkot. Két szendvicset, gyümölcs salátát, 2 csokit és üdítőt. Itt már vagy egy hete nem tudtam enni, úgy hogy az bennem is maradjon. Félve ettem meg az egyik szendvicset, de szerencsére ez nem akart keresztül szaladni rajtam. Ekkor már elkezdtem szedni a lórúgás antibiotikumot, amit az oltóközpontban kaptam. 

Szóval a kis ebédünk után újra felmásztunk a kráter szélére. Helyenként a túravezetőink húztak fel minket, mert képtelenek voltunk a csúszós gyökereken megfelelő lépést találni. Innen folytattuk utunk a lengő hidakhoz, egy vízeséshez, és a naplementét megnézni az arenal vulkánnal a háttérben. 

És ha azt hinnétek, hogy itt vége van, hát nem. Mindezek után felpattantunk a buszra, átmentünk a meleg patakhoz és iszap arcpakolással, 2-3 pohár koktéllal vezettük le a túra fáradalmait. A patak kristály tiszta és meleg. A vulkán melegíti fel. Előző éjszaka nekem már volt szerencsém felfedezni, tudtam hogy mindent a buszban kell hagyni és egy száll bikiniben lesétálni addig, míg melegbe nem ér a lábad. 

Ugye értitek miért is érte meg ez a napi program az árát?!

 Tippjeim: 

1. Hagyd hogy áramoljon az élet. Egyszer téged inspirálnak, egyszer te inspirálsz! Beszélgess!!!

2. Minden erdő más! Hangolódj rá és csodálld! Ha nincs időd hosszú útra menni, egy egynapos bakancsos is sokat segít!

3. Minden túra után jó a melegvíz! Ha kristálytiszta, patak, a fák között van és még gyertyát is gyújtanak még jobb.