San Jose után az egyetlen előre lefoglalt uticél felé vettem az irányt. Egyik kedves barátomtól kaptam egy linket, mikor megtudta, hogy Costa Ricaba utazom. Ez egy lombház közösséget mutatott be. Éreztem, hogy nekem ide el kell mennem. Indulás előtt 1 héttel lefoglaltam a szállást, leleveleztem, hogy gumicsizmát kapok-e, és hogy hogyan tudok oda tömegközlekedéssel eljutni. A busz egy helyes kis településig vitt. Mikor felszállsz a buszra, mondanod kell a sofőrnek, hogy hová mész. És nem kell aggódnod, mert emlékezni fog. De a helyiek is, akik veled utaznak már hét órája, előveszik a telefonjukat és megmutatják a térképen, hogy még 10 perc és eléred az uticélod. Nem kell kérned, maguktól segítenek. Még a google fordító alkalmazását is igénybe veszik :). Kedvenc alkalmazásom ennek ellenére a maps.me lett. Online és megbízható térkép! Ha külföldre készülsz, ezt mindenképp töltsd le! 

Szóval leszálltam a buszról és bementem a pékségbe. Ez volt az instrukció :). 20 $-ba került volna az út onnan, ha a pékségbe betévedő helyieket rá nem beszéli a péklány, hogy 10 $-ért vigyenek el. Kalandos kis 20 perc volt, minden emelkedőnél imadkoztam, hogy a kis terepjáró ne fulladjon le, vagy ne csússzon vissza. Röpke 8 órás utazás után zuhogó esőben, egy dzsungelbe felépített paradicsomban találtam magam. 

3 napot töltöttem itt el szinte egyedül. Mit lehet csinálni? Magadra találni. Lemálik rólad a város zaja, az emberek tömege, önmagad gondjai. Egy kis házat kaptam a központi táborban, elektromosság és konyha nélkül, meleg zuhannyal az erkélyen. A képen bal oldalon, az erkély bal oldalán van a zuhanyzó ;). Rajtam kívül nem volt vendég, az összes házat végigjárhattam. Mind egyedi, komfortos, igényes, gyönyörű kilátással. Bészéljen itt pár kép helyettem.

Már az első délután nekiindultam a kiépített ösvényeknek. 3 óra séta után este 7-kor beesel az ágyba. A dzsungel zaját hallgatva alszol el és pontosan erre is ébredsz reggel 6-kor. A belső órám ébresztett. Délelőtt séta a patakban. Két saját vízesés is tartozott hozzá. Ezek az ösvények nem csak a természetet mutatták meg, hanem egy belső utazásra is elvittek :).  Sok mindenre jöttem rá. Például, hogy az erdő visszavezet a belső békémhez. Hogy nincsenek gondok csak boldogság. Hogy imádom a vizet, de félek is tőle. Az első nap barátkoztunk. Alig mertem bemenni a patakba. Néztem a sodrást, a köveket, a partot, van-e valamiféle állat a vízben. Mivel egyedül sétálgattam a folyómederben, mindig figyeltem az eget. Hírtelen kezd esni, sokat. 10 perc alatt egy méterrel is meg tud duzzadni a patak. Így csak akkor merészkedtem le a mederbe, ha nem állt esőre az ídő. Esős évszak ide vagy oda, összesen egyszer mutatta meg magát az igazi zivatar. A masik amit nem vállaltam be, az a nagyobb medencékbe ugrálás egyedül. Felmértem, hogy nagy az áramlás és talán nem tudok kimászni, így nem ugrottam. Óvatosabb lettem :).  De megbarátkoztunk és a kedvencem lett a patak. Vajon mindennel így vagyunk, ami szokatlan, veszélyesebbnek tűnik, félelmetes? Megfigyelés után befogadjuk és megőrizzük belőle azt, ami jó?

A kiépített ösvényt sem hagytam el. Nem éreztem a legyőzhetetlen vágyat, hogy a dzsungelbe bóklásszak a csúszós aljnövényzet között és kigyók riogassanak halálra :). Békében megvoltam az előttem átcikázó gyíkokkal, a házban velem lakó gekkóval és ugráló pókkal. A kristály békák csilingelése megnyugtatott, bár nem láttam egyet se közülük. 

99%-os páratartalomban nem száradnak meg a ruháid. Fél nap után nem bírod a saját szagod :)))). És 3 órás séta után így szakadt rólam a víz:

Jól jön a patak hűs vize, a zuhany és az esti koktél. Nézz be a Facebook oldalamra, ha szeretnéd látni, hogy koktéloztunk esténként a személyzettel és az önkéntesekkel. A hely megálmodóiról, a házakról, szabályokról az alábbi linken olvashatsz: 

http://www.fincabellavista.com/

Nekem nagyon tetszett, amit itt megálmodtak és megvalósítottak. Egy fenntartható közösség, önkénteskedési lehetőséggel, saját kis kertészettel!