A Dél-Spanyolországi mini körutam előtt eldöntöttem, hogy most nem fogok mindent eltervezni. 
Kevés az idő, azt eltervezem, hogy mikor melyik városba megyek, de hogy ott mit fogok csinálni, azt nem. Hagyom, hogy a hely megmutassa magát nekem és teljes mértékben a belső hangomra hallgatok és teret adok a véletleneknek. Ami szerintem nem véletlen, hanem valamifajta rendező elv az életben és ha igazán el tudod engedni magad és nem görcsölni, akkor ezek mentén nagyon jó élményekben lehet részed. A legfontosabb, ahogy azt az előző mondatomban is írtam, az az, hogy elengedd magad. Ha épp furcsa dolog történik veled, vagy nem úgy alakul a napod, ahogy azt elgondolnád magadnak, akkor ne görcsölj rá, hanem nézd meg mi jó van abban, amit ez a fajta program tartogat számodra.
Ezzel a mentalitással vetettem bele magam Granada felfedezésébe. A leghíresebb és legfelkapottabb látnivaló az Alhambra. Érkezésem utáni 10 percben felvilágosítottak, hogy oda bizony jegyet kellett volna foglalnom, mert így nem sok esélyem van bejutni, hacsak másnap nem megyek oda reggel 6-ra és állok sorba 8-ig. Ezt a döntést másnapra hagytam, de addig is felsétáltam és megnéztem kívülről. Így is lenyűgözött. Nem csak engem, hanem egy csoport rajzolni tanuló lelkesedőt is, akik ültek mint a fecskék és próbálták papírra vetni az eléjük táruló csodát. 
És kinek tetszett még a hely? Persze hogy a fotósoknak.
Mivel nem jutottam be, folytattam az utam a kerten keresztül a szemközti dombra, mert sok ember álldogált ott. A város magával ragadott. Az útjaim során minden országban belebotlottam a hippik által kedvelt helyszínekbe. Mexikóban San Cristobal de las casas volt a városka neve, ahol az utazók, hippik, vándorlelkek előszeretettel álltak meg hosszabb időre. Guatemalában Antigua-nak volt hasonló kisugárzása, Thaiföldön Chiang Mainak. Ugyanazt az érzést éreztem itt is. Eltettem a térképem és hagytam, hogy a lábam vigyen a szűk utcákon, bazárok között. Imádom az ilyen helyeket. A kinézett szemközti domb kiváló helynek bizonyult a naplementét megcsodálni és arra rácsodálkozni, hogy rengeteg itt az Artezán (árusok, akik a saját maguk által készített dolgokat árulják). Később megtudtam, hogy Granadától 8 km-re van egy hippi kolónia, a hippinek kinéző fiatalok, az Artezánok és az itt ragadt utazók is előszeretettel laknak ott.
Körülbelül 6 órát sétáltam, szereztem magamnak vacsorát és visszamentem a hostelba. Azt terveztem, hogy este elmegyek az önkéntesekkel egy koncertre, de annyira fáradt voltam, hogy inkább aludtam. Reggel 5:30-kor felébredtem, hogy 6-ra odaérjek az Alhambra jegypénztárához. DE nem éreztem jól magam. Minden porcikám fájt, legfőképp a hasam. Ilyenkor van a dilemma. Hogy mit is tegyél. Felkelj és végigszenvedd a napot, mert az Alhambrát látni kell, vagy engedj a tested üzenetének és maradj ágyban. Én engedtem. És azt kell mondanom nem bántam meg. Az Alhambra csodás lehet, egyszer majd visszamegyek megnézni, de ha nyűgösen indulsz neki a napnak vajon tudod élvezni? 10 körül értem a pénztárhoz, és már csak délután négyre volt jegy. Akkor nekem már indult a Bla Bla Car autóm Sevillába, így maradt a második opció. DE egy tanulságot leszűrtem magamnak. Ha azt mondják neked a hostelben, hogy meg se próbálj odamenni a pénztárhoz, attól még próbáld meg! Ha előző nap délután megpróbálom, valószínű bejutok!
Szóval a B verzió a barlanglakások felfedezése volt. Sacromonte körülbelül 20 perc sétára van a várostól. Gyönyörű a kilátás útközben és az idő is szép volt. Megnéztem a barlang lakásokról a múzeumot és sétálgattam a még lakott lakások között. Egy két helyen be lehet kukkantani, de én lefényképezni nem akartam őket. A privát szférát tiszteletben tartottam most. A Flamenco itt született. A lakásokat cigányok és mórok lakták. A kultúrák keveredéséből született meg a Flamenco. Először a dal, majd a tánc is. Egyik kultúrához sem tartozik és mégis mindkettőhöz!
Folytattam utamat az út mentén egy elhagyott kolostorhoz. Valahogy az volt végig az érzésem, hogy a társadalomból kivonult emberek nem csak abban a bizonyos hippi kolóniában élnek, hanem ezen a környéken is. És tényleg. A szemközti dombon felfedeztem pár barlanglakást. A kamerám segítségével meg tudtam nézni, hogy ott bizony emberek laknak. Némi internetes böngészés után azt is felfedeztem, hogy amerre sétáltam, azon a környéken bizony sokan élnek. A napközben elhagyott barlanglakásnak tűnő helyek bizony lakottak. Egy élő kis közösség tölti ott mindennapjait. Leírások szerint 30-40 ember él ott a világ minden részéről.
Végül az Alhambra megnézése helyett megnéztem annak környékét és meglátogattam az összes kilátópontot, ahonnan gyönyörű kilátás tárult elém. Utolsó állomásom Ermita de San Miguel Alto. Valamikor egy templom lehetett. Mára már csak kilátópont. Az úton figyeld a telkeket, barlanglakások, mini házakkal váltakoznak. Lefelé haladva a z utcáknak arab városrész jellege van. Egymás mellett a fehérre meszelt házak, szűk utcák, még szűkebb lépcsőkkel.
Tippjeim:
- Sharing is caring: A megosztás törődés. Használd az alternatív lehetőségeket, mint a Bla Bla Car.
- Granada megér egy misét. Na jó 1,5 napnál többet is. Ha teheted, szánj rá időt és vessz el a városban, a környéken, az emberek között.
- Alhambra gyönyörű! Más utazóknak utolsó pillanatban is elintézték a hosteljükben a belépőt. Ha valamit nagyon akarsz, próbáld meg többször!
